Page 7 - A Dunántúli Tudományos Intézet kiadói tevékenysége

Basic HTML Version

7
A kutatók legfőbb angol nyelvű publikációs fóruma a
Központ kiadásában megjelenő
Discussion Papers
és
Discussion Papers Special
című sorozatok. A sorozat
szerkesztői, elsőként
Hrubi László
, majd
Gál Zoltán
, jelenleg
Lux Gábor
a Dunántúli Tudományos Intézet munkatársai.
A
Discussion Papers
sorozat eddig megjelent 90
számából 40 tanulmányt a Dunántúli Tudományos Intézet kutatói jegyeznek. A
Special
, amely az intézet által szervezett nemzetközi konferenciák, valamit
nemzetközi kutatási projektek anyagait tartalmazza, a 14. kötetnél tart.
A Dunántúli Tudományos Intézet
Közlemények
című sorozatát váltotta fel
az 1987-ben indult
Területi és Települési Kutatások
című sorozat. A 800
példányban megjelenő kilenc kötet megjelentetője az Akadémiai Kiadó volt,
sorozatszerkesztője
Horváth Gyula
, a sorozatban négy pécsi kutató (
Hajdú
Zoltán, Pálné Kovács Ilona, Horváth Gyula és Erdősi Ferenc
) monográfiáját
adták közre.
Hat éves szünet után 1998-tól a 10. kötet
már a Dialóg Campus Kiadó gondozásában jelent
meg. E monográfiasorozat a kiadó
Studia
Regionum
sorozati címe alatt is megtalálható. A
változatos tematikájú kötetek az RKK vezető
kutatóinak
több
éves
tudományos
kutatómunkájának
eredményeit
tükrözik,
többségük akadémiai értekezések, doktori
munkák alapján készült, és ma már a regionális
tudomány
művelésének
és
oktatásának
nélkülözhetetlen alapmunkái. Az elmúlt 15 év